ÉRTÉKESÍTÉSI TRÉNING, 2006.03.10 -12., nyílt
"A tanfolyam számos kérdésre irányította rá a figyelmem, melyek segítségével talán a cég működését és eredményességét javíthatom. A feltételes mód az én gyakorlatomtól függően értendő. Köszönöm az információkat."
Á. B., HGD Kft.
"Nekem a három nap alatt-naponta többször ugyanaz jutott eszembe! Döbbenetes!
Köszönöm szépen, további s jó munkát és sok sikert kívánok!"
B. A., Trendhaus Hungária Kft.
"Maximálisan elégedett vagyok!
A tanfolyam hasznos, jó hangulatú és érdekes volt a számomra. Az itt tanultakat beépítem a napi gyakorlatomba ezután."
A. I., Trendhaus Hungária kft.
"Azt kaptam, amit az elején is közöltek. Ez egy jó 'csere' volt. Megtanít arra, hogyan használjam jobban mindazt az információt és eszközrendszert amivel rendelkezem. Szórakoztatóan tartotta felém a tükröt és nyújtott megoldást."
Z. Sz., DHL Expressz Magyarország Kft.
"A tanfolyamon tanult technikák a mindennapi üzleti életben minden kétséget kizáróan jól felhasználhatóak lesznek. Bizonyos, hogy 1-2 hónap alkalmazást követően egy ismételt részvétel elmélyíti majd tudásomat."
V. P., Euro Truck Unio Kft.
"A közelmúltban volt lehetőségem egy másik általam nem ismert hasonló tréningen részt venni, eddigi tapasztalataim alapján és a kollégáim elmondásai alapján nagy érdeklődéssel érkeztem, de tapasztalataim messze felülmúlták azokat, amiket gondoltam a tréningről, egyértelműen pozitív és hasznos három napot töltöttem itt."
M. Á., Laguna Consulting Kft.
"A három nap segített kitisztítani a már meglévő tudás-részecskéket a fejemben és számos új technikát tanultam.
Igazából annyira feldobott az egész, hogy kedvem lenne újra visszamenni értékesíteni, ám most megvan a magam felelőssége, úgyhogy ezt nem tehetem meg. Bízom bennetek és magamban is!"
Gy. L., Royal Borház Kft.